És nagyjából itt kezdődött:
Megalakulásának 40. évfordulóját ünnepli az Alba Volán SC. Az írás egyidejűleg megjelenik az ebből az alkalomból született ünnepi kiadványban, s szerkesztőségünk is ezzel a cikkel köszönti a "középkorúvá" lett Volán SC-t.
Úgy sütött a nap, ahogy csak a Margit-szigeten tud. Július derekán, 1977-ben nem mondhatnám, hogy az egész világ az országos ifjúsági bajnokság 200 m-es férfi mellúszó számára figyelt.
Nekem, Dániel Andrásnak (a továbbiakban Bandi), ennek a hirtelenszőke debreceni srácnak, na meg vagy kéttucatnyi irodai és medencebéli kollégának mégis fontos volt az a majd három perc. Ez alatt dől el, hogy megérte-e saját kezűleg kipucolni az inotai uszodát, aztán télen edzeni benne - sátortető nélkül is? Megérte-e a Volán vezetőinek a nem kevés ellenállással szembeszállni és megalapítani a sportklub úszószakosztályát? Megérte-e vagy húsz fiatalnak hajnali negyed hatkor (!) bevonulni az ütött-kopott tornaterembe, hogy aztán vérvörösre ázott szemekkel rohanjon iskolába az Árpád-fürdő agyonklórozott medencéjéből kiugorva.
Egyszóval: nekünk óriási volt a tét. A múlt kínjainak igazolása, a jövő lehetősége.
Toronymagas esélyesként érkeztem, úgyhogy Bandi fölényesen nyugodt mestert játszotta. Jómagam ezzel szemben vagy három másodperccel elmaradtam az első futamban a legjobbamtól és mindenki csak bólogatott: hát persze, tartalékol a döntőre...
Nem így volt, de ezt csak ketten tudtuk. (Gondolom, kitalálják: a Bandi meg én.) Túlságosan is jól ismertük már addigra egymást ahhoz, hogy a fölényes nyugalom, meg ez a duma a tartalékolásról megtéveszthetett volna bennünket.
Azt gondoltam, a döntőig hátralévő 6 vagy 7 órában majd a lelkemre beszél, elemzünk, meg ilyesmi.
Dániel András az egyeden elfogadható megoldást választotta, 1 egy szó sem esett egész nap a sorsdöntő két és fél percről!
Aztán szólították a versenyzőket és - nem tudok mást mondani - csoda történt. Bandi fütyörészve, a legendás stopperóra szíját lóbálva kísért le a rajthoz, de akkor már tényleg nyugodtak voltunk.
Mintha angyal szállt volna a medencére.
Bandi körülnézett, hát nem gyönyörű! - mondta. Bólogattam, s ő kis idő múlva még hozzátette: kizárt, hogy téged itt ma bárki is megverjen.
A 200 méteres mellúszást 2:37, 32 perccel nyertem meg, vagy öt (!) másodperccel megjavítva a legjobbamat.
Addigi életem legnehezebb, legboldogabb napja volt. Szerintem Dániel Andrásnak is. No, meg talán szereztünk egy kis örömet néhány embernek...
Sáringer Károly
aki személyi jövedelem adója egy százalékának felajánlásakor 2012 évben is a Delfin Sportegyesületet jelőli meg kedvezményezettként,
számla számunk:11736116-20100597, adó számunk: 19091952/2/07