És nagyjából itt kezdődött:
Megalakulásának 40. évfordulóját ünnepli az Alba Volán SC. Az írás egyidejűleg megjelenik az ebből az alkalomból született ünnepi kiadványban, s szerkesztőségünk is ezzel a cikkel köszönti a "középkorúvá" lett Volán SC-t.
Úgy sütött a nap, ahogy csak a Margit-szigeten tud. Július derekán, 1977-ben nem mondhatnám, hogy az egész világ az országos ifjúsági bajnokság 200 m-es férfi mellúszó számára figyelt.
Nekem, Dániel Andrásnak (a továbbiakban Bandi), ennek a hirtelenszőke debreceni srácnak, na meg vagy kéttucatnyi irodai és medencebéli kollégának mégis fontos volt az a majd három perc. Ez alatt dől el, hogy megérte-e saját kezűleg kipucolni az inotai uszodát, aztán télen edzeni benne - sátortető nélkül is? Megérte-e a Volán vezetőinek a nem kevés ellenállással szembeszállni és megalapítani a sportklub úszószakosztályát? Megérte-e vagy húsz fiatalnak hajnali negyed hatkor (!) bevonulni az ütött-kopott tornaterembe, hogy aztán vérvörösre ázott szemekkel rohanjon iskolába az Árpád-fürdő agyonklórozott medencéjéből kiugorva.
Egyszóval: nekünk óriási volt a tét. A múlt kínjainak igazolása, a jövő lehetősége.
Toronymagas esélyesként érkeztem, úgyhogy Bandi fölényesen nyugodt mestert játszotta. Jómagam ezzel szemben vagy három másodperccel elmaradtam az első futamban a legjobbamtól és mindenki csak bólogatott: hát persze, tartalékol a döntőre...
Nem így volt, de ezt csak ketten tudtuk. (Gondolom, kitalálják: a Bandi meg én.) Túlságosan is jól ismertük már addigra egymást ahhoz, hogy a fölényes nyugalom, meg ez a duma a tartalékolásról megtéveszthetett volna bennünket.
Azt gondoltam, a döntőig hátralévő 6 vagy 7 órában majd a lelkemre beszél, elemzünk, meg ilyesmi.
Dániel András az egyeden elfogadható megoldást választotta, 1 egy szó sem esett egész nap a sorsdöntő két és fél percről!
Aztán szólították a versenyzőket és - nem tudok mást mondani - csoda történt. Bandi fütyörészve, a legendás stopperóra szíját lóbálva kísért le a rajthoz, de akkor már tényleg nyugodtak voltunk.
Mintha angyal szállt volna a medencére.
Bandi körülnézett, hát nem gyönyörű! - mondta. Bólogattam, s ő kis idő múlva még hozzátette: kizárt, hogy téged itt ma bárki is megverjen.
A 200 méteres mellúszást 2:37, 32 perccel nyertem meg, vagy öt (!) másodperccel megjavítva a legjobbamat.
Addigi életem legnehezebb, legboldogabb napja volt. Szerintem Dániel Andrásnak is. No, meg talán szereztünk egy kis örömet néhány embernek...
Sáringer Károly
aki személyi jövedelem adója egy százalékának felajánlásakor a Delfin Sportegyesületet jelőlte meg kedvezményezettként.